Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Boszorkány

Kik is a boszorkányok?

A boszorkány (másképpen boszorka) a néphit szerint olyan nő, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezik, és rosszat, betegséget, pusztulást hoz. A hasonló feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.

A modern korban a boszorkány fogalom gyakran pozitív értelemben használatos és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi - de negatív értelemben is előfordul, gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők szidalmazására.

(forrás:wikipedia)

Boszorkány-szótár

Boszorkánycsomók
- apró, különös módon összegöngyölt levélkék, melyeket a földből ásnak ki.Babona szerint boszorkányok műve.

Boszorkányfű
- Mandragóra, amelyből amulétul emberi formákat vágtak ki megboszorkányozás vagy más baj ellen.

Boszorkánygyűrű
- réten vagy legelőkön kisebb átmérőjű köralakú helyek, melyeket eleven zöld, növekedő pázsitgyűrű foglal körül.

Boszorkánymester - rokon jelentésű szó a varázslóval, oly férfi, aki a boszorkányhoz hasonlóan az ördöggel kötött szövetsége folytán állítólag emberre és állatra mindennemü ártalmas hatást tud gyakorolni.


Boszorkányseprő
- különféle fákon található, sűrün egymás mellett álló, törpén maradt és össze-vissza nőtt ágakból alkotott bokrétaszerű csomók.
(forrás:http://www.fokusz.info)



Bűbájok

            

Altató Bájital - Nyugodt Álom Hogyan ajándékozzunk valakinek, nyugodt alvást? Borsmentát, levendulát, kakukkfüvet, és kamillát szórjunk forró vízbe. Keverjük meg háromszor, és mondjuk ezt: Levendula álom virága, Borsmenta alvás királya, Kamilla alvás nyugalma, Kakukkfű boldogság nyugalma, Hassatok, és altassatok! Most képzeljük azt, hogy egy lila fény a tálba áramlik. Ezzel kész. Most csöppentsünk három cseppet a saját, vagy mások italába. (Az illető tudjon róla.)


Szeretet igézete Ha arra vágysz, hogy az életbe beköltözzön a szeretet, és senki ne gyűlöljön téged, egy fehér vagy rózsaszín gyertya lángja felett mondd el a varázsigét! Jó, ha valami különleges napon végzed, pl. teliholdkor. Ezen a bűbájos éjszakán Csak azt kérem az Égtől Mindig mindenki szeressen Őszintén, tiszta szívből! Ezen a bűbájos éjszakán Csak azt kérem az Égtől Mindig mindenkit szeressek Őszintén, tiszta szívből! Ezután mondj el egy imát és fújd el a gyertyát. Sok szerencsét!


Igazmondás varázslata Az igazság varázslata: Ha igazságot hallani akarok, Legyenek nyitottak a szívek és a titkok lezáratlanok! Mostantól míg most lesz újra, S kiszárad az emlék kútja! S azok kik most e házban vannak, Hallják mint mások igazat vallnak!


Idegen varázslat megtörése Helyezzünk egy termetes fekete gyertyát az üstbe (vagy fekete hőálló edénybe). A gyertya 3-5 cm-t álljon ki az üstből, s meleg méhviasszal vagy egy másik fekete gyertya anyagával rögzítsük, nehogy felboruljon. Töltsük fel friss vízzel a pereméig, a kanócot ne érje egy csepp se. Mélylégzés, témán meditálás, a gyertyát meggyújtjuk. Vizualizáljuk az ellenséges varázslatot, amint a fekete gyertya lángjában ég. Csendben ülünk, tovább vizualizálunk. Egyszer csak a gyertya ellobban, fénye sercegve kialszik, mert érintkezett a vízzel. Szakítsuk meg az ellenséges varázslattal kapcsolatos vizualizálást. Amint a haladó füst elillan, az ártalmas szándék tehetetlenné válik. A vizet öntsük földbe ásott gödörbe (tóba, folyóba, stb.) a gyertyát pedig temessük el mélyen a föld alá.


Telihold varázslat (Gyermekáldás) Ezt a varázslatot legjobb teliholdkor végezni; vagy hétfőn, a Hold napján, este hét-nyolc óra között. Szükséges: - 1 babatakaró (legjobb a régi saját takaród, de egy új is megteszi) - 2 kis papírdarab - 1 toll vagy ceruza - 1 kis doboz - 1 edény friss föld - 1 rózsaszín, 1 kék, 1 zöld gyertya - pacsuli vagy fahéj olaj - szantál füstölő - halk háttérzene ajánlott Először vegyél egy rituális fürdőt a pacsuli vagy fahéj olajjal. Készítsd össze a kellékeket. Gyújtsd meg a füstölőt és építsd fel a kört, hívd meg a 4 égtáj őrzőjét ha szükségesnek érzed. Hívd meg a Termékenység Istenét/Istennőjét, hogy jöjjön el hozzád, látogasson meg a varázskörben, segítsen és hallgasson meg téged. Vedd elő a friss földet, szórd körbe a varázskörben és mondd: "Ez az a föld, amely a Nagy Anya oltalma alatt áll." Vedd elő a babatakarót, helyezd el szeretettel az oltárodon és mondd: "Ez az a takaró, mely melegíteni fogja az én kicsimet!" Vedd elő a zöld gyertyát és helyezd középre. Vedd elő a kék gyertyát és helyezd a zöld gyertya jobb oldalára. Vedd elő a rózsaszín gyertyát és helyezd a zöld gyertya bal oldalára. Közben mondd: "Ezek azok a gyertyák, melyek felmelegítik a méhemet!" Most vedd ki a zöld gyertyát a tartójából és kend be fahéj vagy pacsuli olajjal. (A két szélétől kell kenni a közepe felé). Gondolj a születendő gyermekedre, lásd a lényeges tulajdonságait. Képzeld el magad nagy hassal és terhesen, aztán hogy megszülöd a bébit. Aztán, képzeld el, hogy hogyan tartod őt a karjaidban. Rakd vissza a zöld gyertyát a tartójába. Gyújtsd meg a kék gyertyát, aztán a rózsaszínt. Aztán gyújtsátok meg a zöldet és mondjátok: Rózsaszín a lányért, kék a fiúért, Hozzád szólok istennő, gyermekáldásért, Babaélettel töltsd fel ezt a méhet, Kérésem jusson el az istennő füléhez, És ahogy ma este velem van, Hadd tartsam kilenc hónap múlva karomban, Repülj ige, szállj varázsszó, úgy legyen! Most vedd elő a tollat vagy a ceruzát és mindkét papírra írd le a kedvenc fiú- és lánynevedet. Hajtsd össze a papírokat és helyezd őket a kis dobozba. Tedd a dobozt a zöld gyertya elé, alá vagy a közelébe és engedd, hogy a gyertya ereje átjárja a dobozt. Legyetek együtt a férjeddel. Ha a gyertya leég, a kis dobozt tedd biztos helyre.


Kívánság Írd fel a kívánságaidat egy lapra. Ezután olvasd át és gondold végig, hogy mindre szükséged van-e. Ne légy mohó, ne kérj lehetetlent, és ne csak magadra gondolj, úgy nem sikerül. Égesd el a papírt, és közben mondd el a varázsigét: Meggyullad, fellobban, a láng az égbe csapja, A tűz, az idő és a szél szárnyán mennyei áldást kap ma. Holnap reggel a nap az égre írja az álmom, A földre hull és teljesül minden kívánságom!


Önbizalom Kellékek: - egy pohár víz - fehér gyertya Gyújtsuk meg a gyertyát a bátorság nevében. Kérjük a bátorság istenét, hogy áldja meg a vizet a bátorság, és az önbizalom nevében. Köszönjük meg a közreműködést a bátorság istenének, és fújjuk el a gyertyát. A vizet pedig nagyobb fellépések, vagy bármi olyan dolog előtt, ami miatt izgulunk, igyuk meg.